Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

A Napsugár gyermekei – Riport

 

Egy novemberi délelőttön a Kolibri színházban a Locspocs, a kis tengeri szörny főpróbáján jártunk. A Dankó utcai Napsugár Óvoda részére Tóbiás Diana óvodapedagógus szervezte a programot; a nézők között csupa négy, öt meg hatéves gyermek. A második felvonás végén aztán kitört a vastaps és a kicsik hangosan kiabálták: vissza, vissza! – magam is megkönnyeztem a lelkesedést. A művészek szeme ugyanúgy csillogott, és boldogon integettek vissza az aprónépnek. Minden gyermek megérdemelné az olyan élményeket, melyek hosszú évekig elkísérik és hozzásegítik, hogy egyénisége kiteljesedjék.

 

Szerencsések vagyunk, mert kislányom, Eszter a Napsugár Óvoda lelkes tagja. Nagycsoportja, a Szürke Egerek rendszeresen jár kulturális és környezettudatos gondolkodásra nevelő programokra.

A folyamat, amelyben a gyermek először találkozik pedagógiai célzatú elvárásokkal, következetességgel, szerető szigorral és a társas életben eligazító elvárásokkal, az óvodában indul el. Ez az első barátságok és szerelmek helyszíne. Az óvónő által képviselt célok, elvárások mindenképp formálják a gyermek személyiségét. Hogy milyen úton lett óvónő, erről kérdeztem először Dianát.

Kissé banálisan hangzik, de már gyermekkorom óta óvónő szerettem volna lenni, miután a királylányságról letettem – válaszolja és mint amióta megismertem, derűs, energikus, határozott. - A gimnáziumi évek alatt több ismerősöm révén is volt lehetőségem szorosabb kapcsolatba kerülni az óvodai élettel. Ezen élmények hatására elhatározásom elhivatottsággá vált.

Az Egerek csoportban, ahol Diana dolgozik, csivitelnek a gyerekek, zajlik az élet. A lassan iskolába készülő fiúk, lányok rajzai, festményei díszítik a tágas csoportszobát, melyben külön helyet kap a babasarok; számos készségfejlesztő játék vár használatra; a szekrények ajtaján közös programokon készült fényképek.

Milyen reményekkel lépett be a Napsugár Óvoda kapuján az első napon? Mit tudott az óvodáról, a nevelési elveiről, a kerületről?

Mielőtt találkoztam volna a Napsugár Óvoda hirdetésével, egy magánóvoda-lánc két óvodájában voltam állásinterjún és próbaidőn. Itt olyan kiábrándító, keserű élményeket szereztem, hogy minden vágyam egy önkormányzati ovi volt. A Napsugár Ovi állásinterjújára igyekezvén kissé megrémített a környék elhanyagoltsága, az óvoda épületének állapota; de kárpótolt a bent fogadó kedvesség, a tágas, vidám csoportszobák, az interjút készítő óvodapedagógusok szakmai felkészültsége, az addig elméletben ismert fejlesztőjátékok sokszínűsége. Tetszett, hogy az óvoda helyi programja nagy hangsúlyt fektet a mozgásfejlesztésre és a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására. Természetesen tapasztaltam, hogy a kerületben sok roma család él, többségük nehéz körülmények között, ami persze a gyermekeik fejlődésére is hatással van. Ez szakmai szempontból kihívást jelent, aminek én kifejezetten örülök, hiszen így tudom igazán kibontakoztatni tudásomat, elképzeléseimet.

A probléma, melyet Diana említ, a kerületben élők mindennapja. Józsefvárosban rengeteg az anyagilag nehéz helyzetben élő család és gyermek. A Dankó utca hajléktalan menhelynek is otthont ad, így a környéken gyakran látni oda igyekvőket.

Magam azt tapasztaltam, hogy a roma szülők, akik a kicsiket óvodába viszik, rendszeresen részt vesznek a szülői megbeszéléseken, befizetik a külön programok díját és gondoskodnak a tiszta külsőről, ruházatról. Mindannyian gyümölcspénzzel is hozzájárulunk a közétkeztetés kiegészítéséhez.

Az óvoda nevelési programjában tehát az itt élő, akár hátrányos helyzetben lévő gyermekek érdekében törekszenek a mindennapok tartalmas eltöltésére.

 

Nők a pályán

Az óvodákban legnagyobb számban nőkkel találkozunk és ez a pálya afféle tyúkanyó-szerepet jelent; Diana erről így vélekedik:

- Reggel héttől fogadom a gyerekeket a csoportban. Ilyenkor – hiába nagycsoport ide vagy oda – még nagyon bújósak. Az anyától vagy apától való búcsúzkodás után mindegyiküknek szüksége vagy egy simogatásra, ölelésre, puszira, egy kis ölben üldögélésre. Ahogy egyre többen leszünk, a csoport is egyre élénkebb. – A nap további részében a gyerekek csoportos foglalkozáson vesznek részt, vagy akár egyedül tevékenykednek:

A rugalmas reggelizés 8 és 9 óra között lehetővé teszi, hogy minden gyermek a saját igényének megfelelően mélyedjen el játékában, vagy éppen kicsit még pihenjen a babaszoba ágyán, vagy siessen reggelizni, mert már nagyon éhes, vagy máris az ugrálós játékon vezesse le fölös energiáját. Igyekszem úgy alakítani a gyermekek napját, hogy az egész óvodai életet játéknak érezzék, és számukra valóban az is legyen. Közben persze figyelnem kell a többi gyermek játékát is, hiszen húszan vagyunk egy szobában, ezért fontos, hogy az „együttélés” szabályait, a csoportszokásokat mindenki betartsa. Mikor megérkezik a társam, tevékenységet kezdeményezek. Minden napra más jut: van (mindennapos) testnevelés, ének-zene, irodalmi és környezeti nevelés, amibe a matematika is beletartozik, és vizuális nevelés – rajz, festés, kézművesség, barkácsolás. Úgy gondolom, hogy aki nem jön oda a kezdeményezéshez, ő is figyel, ő is gondolkodik, fejlődik, ezért teljesen felesleges őket erőltetni.- Majd kis gondolkodás után hozzáteszi: - Sajnos sok óvodapedagógus az egyszerűbb megoldást választja: „gyerekek, mindenki üljön le és figyeljen rám” – remélem, hogy ez a módszer egyre több helyről kiszorul idővel. Utána gyümölcsöt eszünk és kimegyünk az udvarra; egy hónapban egyszer elsétálunk a csoportban keletkező papírhulladékkal a szelektív hulladékgyűjtőkhöz. A levegőzés után a naposok megterítenek, ebédelünk, fogat mosunk és jöhet a pihenés.

Kérdezem Dianától, mi az, amit másként szeretne.

- Több pénzt az óvodának, hogy esztétikusabbá tegyük az épületet és az udvart; és több figyelmet az óvodának. Szeretném, ha nem becsülnék le az intézményes nevelés alapkövét – több figyelem járna neki, és nem szabad hagyni a szakmának, hogy a politika a pénzt helyezze a középpontba a gyermekek helyett. A képzésre is több időt kellene szánni, több gyakorlattal, hogy valóban felkészült óvodapedagógusok kerüljenek a gyerekek közé. Sokan ugyanis megijednek az elmélet és a gyakorlat közti szakadéktól és babysitterekké válnak, ahelyett, hogy megpróbálnák áthidalni a problémát.

 

Egy mindenkiért – mindenki egyért

Valljuk be, hogy ha óvodáról van szó, sokan konzervatívan gondolkodunk. Határozott elképzelésünk van arról, mit szeretnénk gyermekeink számára; hogyan viselkedjen velünk és velük szemben a pedagógus, mit engedjen vagy ne engedjen meg nekik.

- A felkészülés folyamatos - mondja Diana. - Éves, heti, nevelési és egyéni terveket készítünk; a felkészülésnél figyelembe veszem az aktualitásokat, a gyermekek érdeklődését. A heti terveken kívül egy füzetbe gyűjtöm az ötleteimet, hogy majd alkalomadtán elővegyem a tarsolyból. – Diana múlt nyáron, egy szülői megbeszélésen mesélt egy holland óvodáról, ahol korábban látogatást tett. Az ottani szülők számos olyan holmit vittek be az óvodába, melyet otthon már selejtezésre szántak; ezekből aztán a gyerekek saját elképzelésük szerint bármit alkothatnak. A fiatal óvónő a környezettudatos gondolkodásmód mellett ezt a szemléletet is szeretné meggyökereztetni az intézményben.

  • Van-e Önnek szakmai példaképe?

  • Nagyon sok van; valójában olyan hétköznapi emberek, akikkel képzésem, munkám során találkoztam, és egy nagyon fontos dolog közös bennük: a gyermekek tisztelete és szeretete, nem csak elméleti síkon. Ők mindannyian olyan emberek, akik munkájuk során azért küzdenek, hogy a 3-6 éves korosztályhoz tartozó gyermekeket az őket megillető gyengédséggel, megbecsüléssel, szakmai felkészültséggel neveljék az óvodákban, gyermeki jogok, sajátosságok figyelembevételével. Van, aki ezt közvetlenül a gyakorlatban teszi, mint kolléganőm, Kocsisné Juhász Éva és volt óvónőm, szakmai gyakorlatvezetőm, Szilágyi Ilona. S vannak, akik az óvóképzőben adják át ezt az életfelfogást a hallgatóknak, ők Bihariné Dr. Kreskó Éva, Szarka Júlia és Mélykutiné Dietrich Helga.

  • Másoddiplomás képzésen pszichológiát hallgat. A két tudomány kiegészíti egymást vagy van-e szemléletbeli különbség közöttük?

  • A pszichológia és a pedagógia között sok átfedés van, de az egyik legfontosabb, hogy a pszichológia nélkül nem létezhet pedagógia. Ismernünk kell a gyermek fejlődését, képességeit, a gyermeki lét és gondolkodás sajátosságait, hiszen e nélkül nem tudjuk hatékonyan nevelni, fejleszteni őket. Másrészről a pedagógia a pszichológia gyakorlati oldalát mutatja meg. Így azt válaszolnám a kérdésre, hogy mindkét állítás igaz: a két tudomány kiegészíti egymást, ugyanakkor szemléletbeli különbség is van köztük.

  • Ön számos programot szervezett már a csoportjának, több helyszínen járt a gyerekekkel. Miért olyan fontos, hogy mindezt megtegye – nekik, értük?

  • Egyrészt szeretnénk, ha minél több szülő elkísérne minket, hiszen ilyenkor a szülő-gyermek kapcsolat és a pedagógus-szülő kapcsolat is erősödik. Ezen kívül azt tapasztaljuk, hogy nagyon kevés olyan gyermek van, aki szüleivel eljut ezekre a rendezvényekre. Márpedig a teljes körű tapasztalatszerzésnek elengedhetetlen része egy gyermekszínházi élmény, egy erdei séta vagy a gyermekeknek szóló kiállítás.

 

Trendek és tévedések

Napjainkban éles a választóvonal a trendek és a hagyományőrzés között. Mégis lehetséges részt venni a mindennapokban úgy, hogy megőrizzük az értéket és követjük a divatot. Amikor arra kérem Dianát, mondja el gondolatait a következőkkel kapcsolatban: McDonald’s – kultúra, Barbie baba, internet – bölcsen azt válaszolja:

- Lehet enni Mekiben, csak ne vasárnapi ebéd helyett, amit jó esetben anya főz otthon és együtt fogyasztja el a család. Lehet a lányoknak Barbie babájuk, de azért legyen ölelni-ringatnivaló cumis babájuk, akikkel anyukásat játszhatnak. Lehet internetezni is, hiszen szuper gyerekoldalak vannak, de azért legyen ott mellettük tesó vagy szülő, hogy ne a számítógép legyen a gyerek társa ilyenkor.


 

Budapest, 2008-02-06

 

Készült a Marie Claire társadalmi felelősségvállalás jegyében meghirdetett 2008-as pályázatára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Budapest 1086 Dankó utca 31

(Dankós Óvónéni, 2011.07.11 22:08)

Diana azóta miért ment el az önkormányzati oviból?
Mert rájött hogy nagyot tévedett, amikor önzetlenségről beszélt az óvodával kapcsolatban. Hány és hány lelkes fiatal óvónéni csalódik miután a "mag" kipréseli belőle az utolsó életerőt is. Az önkormányzati óvodáknak megújulás kell, olyan emberek akik nem lefölözik a fiatal óvónénik munkáját és mindenféle szakmai indok nélkül lesznek egy nevelési csapat vezetői. Gondoljatok utána hogy is történik ma egy önkormányzati óvoda vezetőjének kinevezése. A cikk bájosan naív, valószínűleg Diána azóta egy nem önkormányzati oviban tengeti értékes életét. A forradalom viszont már nincs messze a régi őskövületek lassan kihalnak és letűnnek mint egy rossz múlt emlékei. Hajrá fiatalok!